Adventi puncs

 

Adventi puncs

Hozzávalók:
1 l vörösbor (száraz)
1 l narancslé
250 g cukor
8 db tojássárgája
0.5 dl rum (ízlés szerint)
1 tk fahéj
1 teáskanál szegfűszeg
0.5 db csillagánizs

Elkészítése:
A tojássárgákat vízfürdő felett egy tálban a cukorral habosra keverjük. Legyünk óvatosak, ne legyen túl forró a víz, épp csak gyöngyözzön. Dolgozzunk kézi robotgéppel.
Pár perc után, amikor már szépen krémesedik, adjunk hozzá apránként egy kis vörösbort, amíg kicsit le nem hűl.
Ekkor öntsük át az egészet egy olyan edénybe, amiben összefőzhetjük az egészet. Adjuk hozzá az összes vörösbort, narancslevet, rumot és a fűszereket.
Főzzük 4-5 percig lassú tűzön, óvatosan. Közben folyamatosan keverjük a robotgéppel.
Kész. Szedjük poharakba, és fogyasszuk mosolyogva.
Akik erősebben szeretik érezni a fűszereket, főzzék fel előtte a vörösbort forralt bornak, majd ezután adják a tojásos keverékhez.

vissza