Meggyes-tejszínes habos süti

 

Meggyes-tejszínes habos süti

Hozzávalók (1 tepsihez):
A tésztához: 6 tojás, 6 evőkanál kristálycukor, 6 evőkanál rétesliszt, 1 evő­­kanál kakaó, csokoládé
A töltelékhez: kristálycukor, 4 csomag étkezési keményítő (kb. 160 g), 2 üveg (7 dl-es) meggybefőtt, 250 g vaj, 500 ml habtejszín, 2 csomag habfixáló

Elkészítése:
1. A tojássárgájákat keverjük habosra 3 evőkanál kristálycukorral. A tojásfehérjéket verjük kemény habbá a maradék cukorral, majd fokozatosan keverjük a tojássárgájás masszához. Adjuk a keverékhez az átszitált lisztet és a kakaót.
2. A piskótatésztát öntsük tepsibe, és tegyük előmelegített sütőbe. Vil­­lany­­sütőben 185 fokon, légkeveréses sütőben 175 fokon, gázsütőben pedig hármas fokozaton süssük, 12-15 percig.
3. A befőtt levét szűrjük le, majd ezt egészítsük ki egy liter vízzel, és ízlésünk szerint édesítsük. Öntsünk le a léből egy keveset, ezt tegyük félre. A többit keverjük össze az étkezési keményítővel, és főzzük sűrűre.
4. A krémet osszuk két részre. Az egyik felébe még forrón keverjük bele a kimagozott meggyet. A krém másik felét hagyjuk kihűlni, majd keverjük össze a vajjal.
5. A kihűlt piskótát locsoljuk meg a félretett befőttlével, aztán kenjük meg előbb a meggyes, majd a vajas krémmel.
6. A tejszínt a habfixálóval verjük kemény habbá, majd kenjük a sütemény tetejére. Végül díszítsük csokoládéforgáccsal.Elkészítési idő 75 perc
Forrás: Blikk
vissza